Dinamitrobbantás

Az öreg bányamester előre bejelentett kísérlete tehát sikerrel járt. Szénhidrogéngáz tudvalevőleg csakis széntelepből fejlődhet, tehát semmi kétség sem lehetett aziránt, hogy van még abból az értékes tüzelőszerből a bányában. Mennyiségét és minőségét majd a későbbi vizsgálódások fogják eldönteni.

A mérnök ezeket a következtetéseket vonta le abból a jelenségből, amelynek megfigyelésére ideérkezett. E következtetések mindenben megegyeztek azzal, amit Simon Ford már korábban megállapított.

– Úgy van - mondogatta magában James Starr -, e falak mögött szénréteg van, amelyet a mi próbafúrásaink nem tudtak elérni! Kellemetlen dolog most mindazt a sok szerszámot ideteremteni, amely tíz esztendő óta hiányzik már a bányából!... De bánom is én! Megtaláltuk újra a már kimerítettnek hitt kőszéneret, és most már művelni is fogjuk az utolsó ízéig!

– Nos, James úr - kérdezte Simon Ford -, miként vélekedik a fölfedezésünkről? Nem veszi-e zokon az alkalmatlankodásomat? Nem bánja-e, hogy még egyszer meglátogatta a Dochart-bányát?

– Nem, öreg bajtársam! - válaszolt James Starr. - Nem tékozoltuk eddig hiába az időt, hanem most mindjárt pazaroljuk, hacsak nyomban a cottage-ba vissza nem térünk. Holnap majd megint idejövünk, és dinamittal fölrobbantjuk ezt a falat. Ha megtaláltuk az új telért, és kémfúrásaink sorozata azt eléggé jelentékenynek mutatja, akkor megalapítom az Új-Aberfoyle-i Részvénytársaságot, aminek a régi részvényesek ugyancsak örülni fognak! Nem telik bele fertály esztendő, és az új telér első kosár szene napvilágot lát!

– Pompás beszéd, James úr! - kiáltott föl Simon Ford. - Az öreg bánya megfiatalodik, miként az újra férjhezment özvegyasszony! A régi idők mozgalmas élete újra visszatér; a csákányok csattognak, a robbantások dörögnek, robognak a vonatok, nyerítenek a lovak, nyikorognak a csillék és nyögnek a gépek! És én mindezt újra látni fogom, újra! Remélem, James úr, hogy a bányamesteri teendők elvégzésére nem tart már engem túl öregnek?...

– Nem, derék Simon, bizonyosan nem! Hiszen ön, régi bajtárs, még énnálam is jobban bírja!

– És, szent Mungóra! Ön lesz újra a mi „viewer”-ünk! Az új bányaüzem sok-sok esztendeig fog tartani, és adja Isten, hogy előbb hunyjam be a szememet, mintsem annak végét belátná valaki!

Az öreg bányász ujjongott örömében. James Starr is teljességgel osztozott abban, mindamellett hagyta, hogy az öreg mindkettőjük helyett lelkesedjék.

Egyedül csak Harry tűnődött elmélázón. Eszébe jutottak mindazok a különös, érthetetlen dolgok, körülmények, amelyek közt az új széntelep fölfedezése megesett. És ezek nyugtalanították. Vajon mit hoz a jövendő?

Másfél óra múltán James Starr két társával egyetemben visszaért a cottage-ba.

A mérnök jó étvággyal vacsorázott, és kész örömmel hagyta jóvá mindazokat a terveket, amiket az öreg bányamester eléje terjesztett. Azután pedig, kivált ha nem vágyakozik annyira a másnapi reggelre, hát sehol a világon nem aludt volna olyat, mint annak a cottage-nak a végtelen csöndjében.

Másnap, kiadós reggeli után, James Starr, Simon Ford, Harry, sőt maga Madge is, az ismeretlen útra kelt. Igazi bányászmódra mentek, különféle eszközöket vittek, dinamittöltényeket is, hogy ledöntsék a sziklafalakat. Harry egyik kezében hatalmas fáklyát tartott, a másikban nagy biztonsági lámpást, amely tizenkét óra hosszáig is világított. Ez elegendő volt az oda- és visszatérésre, valamint a további kutatásokra is - ha ugyan lesz mit kutatni.

– Lássunk a munkához! - kiáltott föl Simon Ford, amint társaival a tárna végéhez érkezett.

Kezében hatalmas feszítő vasdorong volt, és azt nagy erővel forgatta.

– Megálljunk egy pillanatra - mondta James Starr. - Nézzük meg előbb, nem történt-e valami változás, és hogy a bányalég még mindig ömlik-e a sziklafalak résein keresztül?

– Igaza van, Starr úr - válaszolt Harry. - Amit tegnap eltömtek, azzal mára is megtörténhetett!

Madge leült az egyik szikladarabra, és figyelmesen nézegette a ledöntésre szánt falat.

A vizsgálódásnál kitűnt, hogy minden úgy van, ahogy azt tegnap hagyták. A kőzetrétegek résein semmi változás nem esett. A szénhidrogéngáz egyre ömlött a nyílásokon keresztül, habár eléggé ritkásan. Nyilván azért csak ily gyöngén, mert tegnap óta szabadon folyhatott. Mindenesetre oly csekély mennyiségű volt a gáz, hogy az a köröttük levő levegővel sújtóléggé nem változhatott. James Starr és társai tehát teljes biztonsággal láthattak dolgukhoz. Másfelől arra is számíthattak, hogy a környező levegő is egyre tisztulni fog, amint az a bánya tárnáinak magasabb rétegeit lassanként elfoglalja, és olyan nagy tömegű levegőben eloszolva, e csekély bányalég robbanást nem okozhat.

– Dologra hát! - ismételte Simon Ford.

És azzal feszítővasát úgy a falnak szegezte, hogy csakhamar pattogva hulltak alá a szikladarabok.

Ezek a rétegek jobbára homokkő és pala közé ágyazott mésztufából álltak, amint az széntelepek szélein gyakorta előfordul.

James Starr a törésben levált darabkákat vizsgáltatta gondosan, hátha ráakad bennük a kőszén valamiféle nyomára...

Ez a kezdő munka úgy órahosszat tartott, és a sziklafalon eléggé mély bevágás lett az eredménye.

James Starr azután megjelölte a dinamitnak való helyeket, az arra való lyukak fúrását pedig gyorsan hajtotta végre Harry a sziklafúróval és egy ahhoz való különös kalapáccsal. A dinamittöltényeket a fúrt lyukakba tették. Mindegyikből hosszú gyújtózsinórja nyúlt ki, kanóccal a végén. A kanócokat meggyújtották, James Starr és társai pedig kellő távolságra visszahúzódtak.

– Hej! James úr! - szólt Simon Ford. - Olyan izgalomban vagyok, hogy ki sem mondhatom! Ez az öreg szív soha, de soha így nem dobogott! Már úgy szeretném fejteni azt a szenet!

– Csak türelem, Simon - felelt a mérnök. - Nem akarna a falak mögött mindjárt valami kész tárnára is akadni?

– Bocsásson meg, James úr - válaszolt az öreg bányamester. - Én csakugyan mindent várok, ami voltaképp nem lehetetlen! Ha Harrynak és nekem olyan jó szerencsénk volt a széntelep fölfedezése körül, miért ne tarthatna e szerencse egészen végig?

A dinamit felrobbant. Tompa moraj terjedt a föld alatti folyosók hálózatán keresztül.

James Starr, Madge, Harry és Simon Ford sietve mentek a barlang falához.

– James úr! James úr! - kiáltott az öreg bányamester. - Látja! A kapu már tárva-nyitva!...

A Simon Ford hasonlatának igazolására pedig ott tátongott szemük előtt egy üreg, amelynek mélységét egyelőre megbecsülni nem lehetett.

Harry nyomban odaugrott, és bele akart bújni...

Az üreg láttára igen meglepett mérnök azonban visszarántotta a fiatal bányászt.

– Ohó, hagyjatok már időt neki, hogy a levegője kitisztuljon!... - mondta.

– Igaz! Óvakodjunk a mofettől!¹ - hangsúlyozta Simon Ford.

Vagy fertályóra telt el aggodalmas várakozásban. Azután hosszú botra tűzték és az üregbe nyújtották a fáklyát. A szövétnek lángja minden változás nélkül lobogott tovább.

– No, Harry, most eredj - mondotta James Starr -, mi majd követünk.

A dinamitrobbantás által ütött lyuk untig elegendő volt ahhoz, hogy egy ember átférjen rajta.

Harry, fáklyával kezében, késedelem nélkül átbújt rajta, és eltűnt a sötétségben.

James Starr, Simon Ford és Madge mozdulatlanul figyeltek.

Végtelen hosszúnak tetsző idő múlt el. Harry nem tért vissza és nem is hívta őket. A nyíláshoz közeledve, hiába nézett azon át James Starr, még csak világosságot se látott.

Harry lába alól a föld tűnt volna el egyszerre? A fiatal bányász valami feneketlen szakadékba bukott, és szava nem ér már föl társaihoz?

Az öreg bányamester mindezekkel nem gondolva, már éppen utána akart indulni, amikor az üregben világosság tűnt föl. Kezdetben alig derengett, lassankint azonban egyre erősödött, és Harry eléjük toppant ezekkel a szavakkal:

– Jöjjön, Starr úr! Jöjjön, édesapám! Az út nyitva van Új-Aberfoyle-ba!