A vén Silfax legendája

Fél esztendővel ezek után, a lélekbe markoló események után, köttetett meg a Szent Egyed-kápolnában Harry és Nell házassága, amelyet annak idején oly rettenetes körülmények szakítottak félbe. Miután Hobson tisztelendő úr megáldotta egybekelésüket, az akkor is gyászban lévő fiatal házasok a cottage-ba tértek vissza.

James Starr és Simon Ford minden zaklató, komor fenyegetéstől megszabadulva, vígan vezette a lakodalmat a szertartás után, és a jókedvű mulatozás másnap reggelig tartott.

Jack Ryan végre igazán elemében érezte magát; pompás piper-öltözékében dudált, énekelt, táncolt, és játékát, dalát, táncát az összes jelenlevők mindannyiszor a tetszés zajos tapsviharával hálálták meg.

Másnap aztán mind a felszíni, mind a mélymunka újra megindult James Starr mérnök igazgatása alatt.

Hogy Harry és Nell milyen boldogok voltak, azt teljességgel fölösleges részleteznünk. Annyi megpróbáltatáson átesett szívük a házasságban föllelte állhatatos, hű szerelmük jól megérdemelt jutalmát.

Simon Ford, Új-Aberfoyle tiszteletbeli bányamestere, már csak azt számítgatta, hogy mikor ülik meg Madge-dzsel az ő aranylakodalmukat; és a jó Madge-nek sem volt semmi egyéb kívánsága.

– Az első után pedig miért ne legyen meg a második is? - évődött Jack Ryan. - Két aranylakodalom se volna sok az olyan derék embernek, mint amilyen maga, Simon úr!

– Igazad van, fiam... - válaszolta nyugodtan az öreg bányamester. - Mi csodálni való lenne azon, ha Új-Aberfoyle egyenletes, semmi légköri változástól nem zavart éghajlata alatt akár kétszáz esztendőt is elérne az ember?...

Hogy Coal-City lakosai megünneplik-e vele valamikor azt a második aranylakodalmat is?... Azt majd a jövendő fogja megmondani.

Akármiképp lesz is, az bizonyos, hogy az a nevezetes óriás bagolyféle madár, az öreg Silfax harfangja, e roppant boltozatok alatt valóban rendkívül magas kort látszott elérni. Örökösen ott keringett abban a homályos világban, kivéve néhány napot az öreg halála után, amikor is Nell minden hívogatása dacára eltűnt. Egyébként, mint hajdani gazdája, a harfang is határozottan került minden más emberi társaságot, és emellett különös ellenszenvvel viseltetett Harry iránt. A féltékeny madár még mindig Nell elrablóját látta és utálta Harryban, akitől hiába igyekezett annak idején, az aknából való fölszálláskor elvenni a lánykát.

Utóbb aztán Nell is csak hébe-hóba pillantotta meg őt, amint ott keringett lassú, halk szárnycsapásokkal a Malcolm-tó tükre fölött...

Régi barátnőjét akarta-e ilyenkor viszontlátni a harfang?... Avagy átható tekintetével a feneketlen mélységet fürkészte, amelybe a vén Silfax alámerült?

Mindkét nézetnek akadtak hívei, és a harfang legendás madárrá lett, amely Jack Ryant is nem egy csodálatos ballada szerzésére lelkesítette.

E jókedvű pajtásnak köszönhető, hogy Skócia völgyeiben máig is szól az ének erről a legendás madárról, meg a vén Silfaxról, az aberfoyle-i bánya utolsó vezeklőjéről.

-&-