Tervek a kirándulásra.

Október 9-ikén Jean Cornbutte tanácsot tartott, hogy közösen meghányják-vessék terveit, s erre a tanácskozásra az egész legénységet meghivta.

Kiterítette a térképet és pontosan megmagyarázta a helyet, a hol hajójuk állt.

Grönland keleti partja függőlegesen vonúl éjszak felé. Abban az ötszáz mérföld széles tengerben, mely Grönland és a Spitzbergák közt fekszik, eddigelé csak egyetlen darab földet találtak a sarkutazók: - Shannon-szigetét, mely vagy száz mérföldnyire feküdt éjszak felé a Gaël-Hamkes-öböltől, a hol a «Jeune Hardie» telelt.

... Valószinű tehát, hogy Cornbutte Lajos és a hajótöröttek ezen a szigeten találtak menedéket...

Ezt a föltevést mindenki helyesnek találta, csak André Vasling volt más véleményen. De a többség leszavazta, s azt határozta, hogy legelőször a Shannon-szigetet fogják átkutatni.

Az útra készülődést rögtön megkezdték.

Mindenekelőtt hó-házat építettek a parton, hogy a hajó-ácsnak legyen hol dolgoznia, s a házba kályhát is állítottak.

Fidéle Misonne először is azt a szánkót javította ki és erősítette meg, a melyet még Norvégiában vettek. Ez az eszkimó-szánkó tizenkét láb hosszú és négy láb széles volt, úgy hogy több hétre való élelmi szert rá lehetett rakni.

Mialatt rendbe hozta a szánkót, Penellan és Mari a téli ruháról gondoskodtak, Jean Cornbutte és André Vasling pedig az élelmi szereket válogatták össze.

Vittek magukkal egy kis hordó borszeszt, meg egy kézi, hordozható tűzhelyet is, melyben borszesz égett, hogy meleg theát és kávét főzhessenek; továbbá sózott húst, pemmikánt, kétszersültet, néhány üveg rumot, puskaport, golyót, stb.

Nem feledték otthon a delejtűt, a sextanst és a messzelátót sem.

Október 11-ikén a nap már csak alig jött föl a szemhatár fölé, úgy hogy lámpás mellett kellett dolgozniuk. A voltaképeni tél csak most kezdődött, és sietniök kellett, ha még életben akarták találni a szerencsétleneket.

Januárban ugyanis a hideg oly irtózatos lesz, hogy életveszedelem nélkül ki sem léphetnek a szobából: a hajótörötteket tehát még e nagy hidegek beállta előtt kell megmenteniök, mert nem valószinű, hogy daczolhatnak az időjárás szörnyű viszontagságaival.

Október 20-ika felé minden készen volt az útra, - csak még a kirándulókat kellett összeválogatni.

Mivel Mari semmi áron sem akart otthon maradni, - és nem is maradhatott volna otthon Jean Cornbutte és Penellan nélkül, - úgy határozták, hogy a fiatal leányt is magukkal viszik. Vele együtt tehát ezek voltak az expediczió tagjai:

Mari, Jean Cornbutte, Penellan, André Vasling, Aupic és Fidéle Misonne.

A brigg parancsnokságát Alain Turquiettere bizták, és Gervique meg Gradlin engedelmeskedni tartoztak neki.

A szánkót több élelmi szerrel rakták meg, mint a mennyire szükségük volt, mert Jean Cornbuttenak az volt a szándéka, hogy útközben, minden 7-8 napban, lerakja terhe egy részét, hogy minél messzebbre fölhatolhasson éjszak felé.

Október 22-ikén hirtelen megváltozott az időjárás. Az ég kiderült, a csillagok tündöklőn ragyogtak s a hold fényesen bevilágította a szemhatárt. A hőmérsék huszonöt fokra sülyedt a fagypont alatt.

Az indulást másnapra tűzték ki.