A végső nyomorúság.

Január 20-ikán a betegek már föl se tudtak kelni s a többiek is odáig voltak. Mind a mellett Cornbutte Lajos tűzet rakott és Penellan, Misonne meg André Vasling körül ülték a kályhát, mialatt Mari megfőzte a reggeli kávét.

– Lajos!... - nyögött ágyában az öreg Cornbutte: - meghalok, Lajos!... Oh, mit szenvedek!... Miért nem segítsz hát rajtam!

Cornbutte Lajos elszánta magát a végsőre. Oda lépett a másod-kapitány elé s elfojtván kitörő haragját, azt kérdezte:

– Tudja, hol vannak a czitromok, Vasling?

– A hajó-fenékben, azt hiszem, - felelte a másodkapitány, meg se mozdulva.

– Ön jól tudja, hogy nincsenek ott, mert ön lopta el!

– Ön a kapitány, Cornbutte Lajos, - felelte André Vasling gúnyosan - s önnek mindent szabad tenni és mondani.

– Az Istenért, Vasling!... Apám meghal és ön megmentheti!... Feleljen hát!...

– Nincs mit felelnem! - mondta André Vasling.

– Nyomorúlt! - kiáltott föl Penellan, s kirántva kését, rárohant.

– Ide hozzám! - kiáltott André Vasling is, fölugorva.

Aupic s a két norvég matróz rögtön ott termett mellette; viszont Cornbutte Lajos, Misonne, Turquiette és Penellan a védelemre készültek s még a beteg Pierre Nouquet és Gradlin is kimásztak ágyukból, hogy segítsenek kapitányuknak.

– Még sokan vagytok, - mondta André Vasling gúnyosan. - Mi várhatunk és nem koczkáztatjuk a sikert.

Emezek, bár hatan voltak, sokkal gyöngébbek voltak, semhogy meg merték volna támadni a négy erős matrózt.

– André Vasling, - mondta most Cornbutte Lajos elkeseredve - ha apám meghal, te ölted meg, s én is megöllek, mint a veszett kutyát!

André Vasling nem felelt s a szoba tulsó sarkába vonult társaival; Cornbutte Lajos pedig fölment fáért a födélzetre, mert nagyon hideg volt. De nem sokáig maradhatott a szabadban, mert majd megfagyott, s mikor fával megrakodva elment a külső hőmérő mellett, megdöbbenve látta, hogy a higany megfagyott!

Tehát 42 foknál is nagyobb volt a hideg a fagypont alatt!

Január 26-ikán Jean Cornbutte már a végét járta. Egyetlen orvosság segíthetett volna rajta: a czitrom... de honnan vegyék, miután André Vasling és társai elrabolták?

Ekkor Mari, nem nézhetvén tovább nagybátyja szörnyű kínjait, odament André Vaslinghoz és térden állva könyörgött neki... A nyomorúlt nem is felelt, és Penellan hallotta, a mint később így szólt czimboráihoz:

– Azt a vén gazembert maholnap kinyujtóztatják!... Gervique, Gradlin és Pierre Nouquet is követik nemsokára... A többiek ereje napról-napra csökken s maholnap egészen a hatalmunkban lesznek!

Cornbutte Lajos és Penellan elhatározták, hogy nem várják be, míg az erejük végkép cserben hagyja őket, hanem a legközelebbi éjszakán megölik a nyomorúltakat, mielőtt áldozatúl esnének nekik.

Mivel az eleséggel takarékoskodni kellett, Cornbutte Lajos gyakran kijárt vadászni, s ezen a napon is elindúlt a hajóról puskájával. Nem sokára lőtt is egy ptarmigánt, de midőn le akart hajolni a vadért, mely egy hasadékba hullott, megcsúszott és lezuhant.

Erősen megütötte magát és csak nehezen birt fölkelni, mert a nagy hideg is megbénította. Nagy erőfeszítéssel kimászott a hasadékból, s épen indúlt haza felé, mikor a pörkölt, vagy égetett szalonna erős bűze ütötte meg az orrát.

Nagyon megijedt, mert tudta, hogy ez az erős füst könnyen a hajóhoz csalhatja a vérszomjas és örökké éhes jegesmedvéket. Ott hagyván tehát a ptarmigánt, futva igyekezett a hajó felé, el nem tudván képzelni, hogy miért égetik ezt a szalonnát.

Alig ért egy mérföldnyire a hajótól, iszonyodva látta, hogy aggodalmai nem voltak alaptalanok - úgy tetszett neki, hogy óriási alakok mozognak a szemhatáron és a hajó felé tartanak... Csak optikai csalódás volt, hogy óriásoknak látta a medvéket, de azt mégis jól kivehette, hogy három roppant fenevad kapaszkodik föl a hajó oldalán...

A fenevadak nagyon ügyesen kúsztak és csakhamar elérték a ponyvát, mely a «Jeune-Hardie» födélzetén volt kifeszítve, és szerte hasogatva a ponyvát, lomhán beugrottak a hajóba...

– Hogyan figyelmeztesse társait, a kik bizonyára nem is sejtik ezt a szörnyű látogatást?...

Ha kilövi a puskáját, lehet, hogy fegyvertelenűl szaladnak ki s akkor a medvék könnyen elbánnak velük; ha pedig nem figyelmezteti őket, akkor a fenevadak készületlenűl, talán álmukban lepik meg társait, - s ez még irtózatosabb!...