A Victoria, mióta a Csad-tóhoz érkezett, oly légáramba jutott, mely inkább nyugat felé vitte; néhány felhő mérsékelte a nappali hőséget, sőt csekély légvonatot is lehetett érezni a tó felszíne felett. Körülbelül egy óra tájt, amint a léggömb keresztben átszelte a tó ezen részét, hét vagy nyolc mérföldnyire ismét a száraz föld felett hatolt előre.

A doktor, aki eleinte kissé bosszankodott ezen irány miatt, mindjárt felhagyott a panasszal, amint meglátta Kukát, Bornu nevezetes fővárosát; egy pillanat alatt végig lehetett rajta tekinteni fehér agyagfalaival, melyek körítették. Néhány esetlenül épített mosé emelkedett ki az arab házak közül, melyek egy csomó játékkockához hasonlítottak. A házak udvarain és a nyilvános tereken pálmák és kaucsukfák emelkedtek mintegy száz láb széles lombtetővel koronázva. Joe megjegyzé, hogy ezen óriási napernyők éppen jók a nap ezen égető sugaraihoz és nagyon megdicsérte ezen bölcs intézkedéseért a gondviselést.

Kuka két külön városból áll, melyek a «dendal» nevű mintegy háromszáz öl széles út által vannak egymástól elválasztva, amelyen most is gyalogosok és lovasok hemzsegtek. Az egyik oldalon feszít a gazdag város, magas és tágas házaival; a másikon a szegény város lapul meg, az alacsony és kúpalakú kunyhók szomorú gyüledéke, melyekben inséges nép nyomorog; mivel Kukának nincs ipara, sem kereskedése.

Kennedy némi hasonlatosságot talált Edinburggal, mely a síkon terül el, az ő két teljesen elkülönített városrészével.

De alig vehették utazóink mindezeket szemügyre, mivel azon gyorsan, amint e vidéken a szelek irányt szoktak változtatni, egyszerre ellenkező szélvész ragadta meg őket és mintegy negyven mérföldre visszavetette a Csad-tó fölibe.

Itt egy új látvány tárult szemeik elé; megszámlálhatták a tó számos szigeteit, melyeket a biddiomák, kegyetlen vérengző vízirablók laknak, kiknek közelléte éppoly félelmes, mint a tuaregeké a Szaharában. Ezek neki is készültek, hogy nyíllövésekkel és kődobásokkal fogadják a Victoriát; de ez csakhamar túlhaladt a szigeten, mely felett mint valami óriási cserebogár látszott röpködni.

E pillanatban Joe a láthatárt nézdelve, egyszerre e szavakkal fordult Kennedy felé:

– Bizonyára, Dick úr, itt valami önnek való készül, úgyis mindig vadászásról álmodozik; és most az egyszer uram sem fogja önt a lövöldözéstől visszatartani.

– Hát mi volna az?

– Látja ott lenn azt a csoport nagy madarat, amely egyenesen felénk tart?

– Madarak? - mondá a doktor látcsövet ragadva.

– Látom már, - felelé Kennedy - lehet vagy tizenkettő.

– Tizennégy, engedelmével - igazítá ki Joe.

– Adja az ég, hogy elég gonosz állatok legyenek, hogy a jószívű Sámuel ne vegye őket oltalmába.

– Nem mondanék én ellent, - felelé Fergusson - de jobb szeretném, ha nem látnám e madarakat.

– Tán fél ezektől a szárnyasoktól? - mondá Joe.

– Ezek saskeselyűk és pedig a legnagyobb fajtából Joe és ha megtámadnak...

– Akkor védeni fogjuk magunkat, Sámuel, van nekünk egész fegyvertárunk az ő fogadásukra. Nem hinném, hogy ezek a madarak annyira veszedelmesek volnának.

– Majd meglátjuk! - veté oda a doktor.

Mintegy tíz perc mulva a csoport lőtávolra közeledett; tizennégy madár rikácsoló hangja tölté el a levegőt, egyenesen a Victoriának tartottak; annak megjelenése inkább ingerelte mint elriasztotta őket.

– Hogy kiabálnak! - mondá Joe - milyen rikoltozás! bizonyosan nem tetszik nekik, hogy az ő területükre merészkedtünk és bátorságot veszünk magunknak, úgy repülni, mint ők?

– Valóban, - mondá a vadász - elég ijesztően néznek ki és elég veszélyesnek tartanám őket, ha Purdey Moore-féle karabélyokkal volnának fölfegyverkezve.

– Nincs nekik arra szükségök - felelé a doktor nagyon elkomolyodva.

A saskeselyűk röptükben óriási köröket írtak le és a körök egyre összébb-összébb szorultak a Victoria körül. Fantasztikus sebességgel szeldelték át a levegőt, néha egyenes vonalban, mint a kilőtt golyó, az egyenes irányt hirtelen éles szögletben törve meg.

A doktor aggódva, elhatározá, hogy magasra emelkedik a levegőben, hogy kimeneküljön a veszélyes szomszédságból; kiterjeszté a gömb hidrogénét és csakhamar kezdett emelkedni.

De a saskeselyűk szálltak fel velök együtt és nem mutattak kedvet tőlük elmaradni.

– Mintha csak ránk fájna a foguk - jegyzé meg a vadász megtöltve karabélyát.

A madarak valóban mintegy ötven lábnyira közeledtek, mintha Kennedy fegyverével akartak volna szembeszállni.

– Fene kedvem volna közéjök lőni - mondá.

– Ne Dick, ne tedd azt. Ne bőszítsük fel őket, ha nem szükséges; ez támadásra ingerelne.

– Hisz könnyen végeznék velök.

– Csalódol, Dick.

– Van itt egy-egy golyó mindegyik számára.

– De ha a léggömb felső részét lepik el, hogyan férsz hozzájuk? képzeld magadnak, hogy a szárazföldön egy csapat oroszlán, vagy a tengeren egy sereg cápa között vagy. A léghajósokra nézve a mi helyzetünk most éppen oly veszélyes.

– Komolyan mondod ezt? Sámuel.

– A legkomolyabban, Dick.

– Akkor hát várjunk.

– Igen, várj. Légy készen támadás esetére, de ne lőjj, míg én nem mondom.

A madarak a léggömbtől nem messze, összébb verődtek; tökéletesen ki lehetett venni meztelen nyakukat, mely az erőltetett ordítozástól fel volt duzzadva és porcogókból álló ibolyaszín fodrokkal körített tarajaikat, melyek a dühtől felfelé meredeztek. Rendkívüli nagy példányok voltak, testök hosszában meghaladta a három lábat és kiterjesztett fehér szárnyaik alja ragyogott a napfényben; olyanok voltak, mint valami repülő cápák, melyekhez felette hasonlítottak is.

– Ezek üldöznek bennünket - mondá a doktor, látván, mint szállnak azok is fel a gömbbel együtt - és bármily magasra emelkedjünk, ők még annál is feljebb tudnak repülni.

– Mit tegyünk hát? - kérdé Kennedy.

A doktor nem válaszolt.

– Hallod, Sámuel, - folytatá a vadász - a madarak vannak tizennégyen, nekünk pedig van a fegyvereinkben tizenhét lövésünk. Nem volna módunkban őket elpusztítani vagy elriasztani? Én magamra vállalok közülök egynéhányat.

– Én benned nem is kételkedem, Dick, tudom előre, hogy amelyik a puskád elé kerül, halálfia; de ismétlem, ha a gömb tetejét támadják meg, ott nem láthatod őket és felszakíthatják a gömb szövetét, amely minket fenntart, mi pedig háromezer lábnyira vagyunk a föld felett!

E pillanatban a legdühösebb madarak egyike csőrét feltátva és karmait kiterpesztve, készen a harapásra és marcangolásra egyenesen a Victoriának röpült.

– Tüzet, tüzet! - kiáltá a doktor.

Alig mondá ki a szót, a madár halálosan találva kóvályogva hullott alá a mélységbe.

Kennedy egy kétcsövüt ragadott, Joe a másikat.

A durranástól megijedve, a saskeselyűk kissé távoztak, de csaknem azonnal reá újabb támadásra tértek vissza. Kennedy egy golyóval az egyiknek a nyakát, Joe egy másiknak a szárnyát zúzta szét.

– Még mindig több van tizenegynél - mondá.

De ekkor a madarak megváltoztatták tervüket s mint egy akarattal felülkerültek a Victoria fölé. Kennedy Fergussonra tekintett.

Ez dacára bátorsága és hidegvérének elsápadt. Ijesztőleg csendes pillanat állott be. Erre egy szisszenő hang hallatszék, mint mikor a selymet repesztik és a csónak megingott az utazók lábai alatt.

– El vagyunk veszve - kiáltá Fergusson a barométerre vetve szemeit, melynek oszlopa rohamosan emelkedett, azután hozzá tevé:

– Ki a teherrel, ki vele!

Néhány másodperc alatt az ércdarab mind kint volt.

– Még mindig esünk!... Ürítsétek ki a vizes szekrényeket! Joe nem hallod?... a tóba zuhanunk!...

Joe engedelmeskedett. A doktor kihajolt. A tó rohanni látszott feléjök, mint egy árvíz, a tárgyak szemlátomást nagyobbak lettek, a csónak már alig volt kétszáz lábnyira a tó felszínétől.

– Az eleséget! - kiáltá a doktor.

És a szekrény az eleséggel együtt kilódíttatott.

A zuhanás gyorsasága erre kissé engedett ugyan, de a szerencsétlenek még mindig estek lefelé!

– Dobjatok még ki valamit - kiáltá végre a doktor.

– Már nincs mit! - felelé Kennedy.

– De van! - mondá Joe gyorsan magára mutatva és kiugrott a csónak párkányán.

– Joe! Joe! - kiáltá a doktor eliszonyodva.

De Joe azt már nem hallotta. A Victoria azonban megkönnyebbülve ismét fölemelkedett mintegy ezer lábnyira és a szél a lelohadt borítékba kapaszkodva, a tó északi partja felé hajtotta őket.

– Elveszett! - mondá a vadász kétségbeesett kézmozdulattal.

– Elveszett, hogy minket megmentsen! - egészíté ki a doktor.

És e vészedzett emberek érezték, amint két nehéz könnycsepp futott végig ábrázatukon. Kihajoltak a gondolából, hátha feltalálnák valahol a szerencsétlen Joe nyomait, de már messzire voltak ama helytől.

– Mi tévők leszünk mostan? - kérdé Kennedy.

– Leszállunk a földre, Dick, mihelyt csak lehet, azután várunk.

Hatvan mérföldnyi út után a Victoria a tó északi részén egy elhagyatott helyen kikötött. A horgonyt egy alacsony fába akasztották, a vadász pedig jól oda erősítette.

Eljött az éj, de se Fergusson se Kennedy szemére nem jött álom.