A kisebb-nagyobb ütődéseket szenvedett és kisebb-nagyobb mértékben megréműlt útasok egy percz alatt lerohantak a vaspályára. Az általános fejvesztettség közepette csak jajgatásokat és kérdéseket lehetett hallani három vagy négy különböző nyelven.

Faruszkiar úr, Ghangir és a négy mongol legelőször ugrottak le a kocsikról. Mind a hatan ott álltak a sineken, az egyik kezükben handzsárt a másikban revolvert tartva. Nem lehetett kétség, hogy a vonat kirablása volt tervben.

A sinek körülbelül száz méternyi hosszuságban föl voltak szedve és a mozdony, miután a talpfákba ütközött, megállt egy homokdomb előtt.

– Hogyan, a vasút még nincs kiépítve... és nekem úti jegyet adtak Tiflisztől Pekingig!... És én a Transzaziatik vonatára ültem, hogy a földkörüli utazásomat kilencz nappal megrövidítsem!

Megismertem a zsémbes báró hangját, a ki e szókat német nyelven intézte Popovhoz. Csakhogy ezuttal szemrehányásait másokhoz kellett volna intéznie, nem a társulat szolgáihoz vagy mérnökeihez.

Kérdésekkel ostromoltuk Popovot, mialatt Noltitz őrnagy nem szünt meg szemmel tartani Faruszkiar urat és a mongolokat.

– A bárónak nincs igaza, - felelé Popov. - A vasút teljesen ki van építve, és ha a sineket itt fölszedték, ez csak gonosz szándékkal történhetett...

– Hogy megállítsák a vonatot! - kiáltám.

– És elrabolják a kincset, melyet Pekingbe szállít! - mondá Caterna úr.

– Kétség kivül, - viszonzá Popov. - Készen kell lennünk a megtámadtatásra.

– Talán Ki-Csanggal és rablócsapatával lesz dolgunk! - kiáltám.

Ki-Csang!... ez a név van most minden ajkon... és ez a név elég arra, hogy hihetetlen rémületet támaszszon. E pillanatban az őrnagy halk hangon így szól hozzám:

– Miért inkább Ki-Csang, mint Faruszkiar uraság?...

– Ő! a Transzaziatik igazgató-tanácsosa...

– Nos, ha igaz az, hogy a társulat nehány régi rablóvezért bevett az igazgató-tanácsba a vonatközlekedés biztosítása czéljából...

– Ezt soha se fogom elhinni, őrnagy úr!

– A mint tetszik, Bombarnac úr. De Faruszkiar uraság bizonynyal tudta, hogy ez az állítólagos halottas kocsi milliókat tartalmaz...

– De őrnagy úr, a jelen percz valóban nem arra való, hogy tréfáljunk!...

– Nem! hanem hogy védelmezzük magunkat és fogunk is védekezni hősiesen!

A khinai tiszt felállította embereit a kincses kocsi körül. A katonák húszan vannak és mi utasok, a nőket nem értve, mintegy harminczan. Popov szétosztja a fegyvereket, a melyeket netaláni támadás esetére a vonaton magával hozott. Noltitz őrnagy, Caterna úr, Pan-Sao, Ephrinell Fulk, a gépész és a fűtő, az ázsiai és európai utasok, mindnyájan el vannak szánva harczolni a közjóért.

A vasúttól jobbra, mintegy száz lépésnyire sűrű nagy bozót terül. Kétségkivül itt elrejtőzve lesik a rablók a pillanatot, a melyben a vonatot megtámadhatják.

Egyszerre nagy lárma hallatszik. A bozót közül előtör az ott rejtőzött csapat, mintegy hatvan nomád mongol a Gobi-sivatagból. Ha a gonosztevők diadalmaskodnak, akkor a vonatot ki fogják rabolni, az Ég Fia kincsei odavesznek és, - a mi bennünket még közelebbről érint, - az utasokat irgalom nélkül le fogják mészárolni.

És Faruszkiar úr, a kit Noltitz őrnagy folyvást oly igazságtalanul gyanusít?... Figyelmesen vizsgálom őt... Arcza többé nem a régi... szép vonásai halványokká lettek, a termete felegyenesedett, mozdulatlan szempillái alól villámok czikáznak...

Vigasztal az a gondolat, hogy habár Yen-Lu mandarint illetőleg tévedtem is, legalább a Grand-Transzaziatik társulatának igazgató-tanácsosát nem tévesztettem össze a Yunnan hirhedt rablóvezérével.

Ezalatt a mongolok közeledtére Popov gyorsan visszaparancsolta Caternánét, Bluett Horáczia kisasszonyt és a többi khinai és turkoman nőket a kocsikba. Minden lehető óvintézkedést megtettünk, hogy biztonságban legyenek.

Nekem nincs egyéb fegyverem egy hatcsövű revolvernél, de azt legalább emberül fogom használni. Ah! kalandok, balesetek, úti eshetőségek után vágyódtam. Nos hát a tárczairó nem fog tárgyhiány miatt panaszkodhatni, ha ép testtel és baj nélkül kikerül a csávából a reporterség becsületére és a «XX. Század» nagyobb dicsőségére.

De nem volna-e lehetséges zavarba ejteni a támadókat azzal, hogy az ember mindjárt lelőné Ki-Csangot, ha csakugyan Ki-Csang a támadás vezére?... Ez mindjárt eldöntené a dolgot.

A rablók fegyvereiket, miután elsütötték, vad kiáltások közt megcsóválták a levegőben, Faruszkiar úr egyik kezében a handzsárt, a másikban a pisztolyt tartva, ellenük rohant. A szemei szikráztak, az ajkait némi tajték lepte el. Ghangir is folyvást mellette van a négy mongollal együtt, a kiket lármájával és taglejtéseivel tüzel...

Én is a támadók közé rohanok Noltitz őrnagygyal együtt. Caterna úr már megelőzött bennünket; a szája liheg, a melle zihál, fehér fogai harapásra készen állnak, a szemei égnek. Ugyancsak jó hasznát veszi a forgó-pisztolyának. A szinész és első komikus helyet engedett az egykori matróznak, a ki ez alkalommal ismét föléledt benne... Hanem a szinész természetét még sem tagadhatta meg egészen, mert folyvást kiabál:

– Ezek a nyomorúltak! Oldalt támadnak és szeretnék megcsáklyázni a hajónkat!... Az ellenség el akar bennünket sülyeszteni!... Előre! előre! a lobogó becsületeért!... Sortüzet a hajó mindkét oldalán!... Sortüzet mindenfelől!

És most már nem szinpadi tőrt tart a kezében, s pisztolya nem ártatlan szinpadi lőporral van töltve. Nem! mindkét kezében egy-egy revolvert tart, ide-oda ugrál, mint az őr az árboczkosárban, jobbra-balra lövöldöz, igazán úgy, a mint mondja: a hajó minden oldaláról.

Az ifjú Pan-Sao merészen harczol, mosolygó ajkkal és szinte magával ragadja a többi khinai útast is. Popov és a vonat többi személyzete híven teljesíti kötelességét. Még Sir Francis Trevellyan is rendszeres hidegvérrel verekszik: ellenben Ephrinell Fulk valóságos yankee-dühvel ront neki az ellenségnek. Az egybekelésének félbeszakítása miatt nem kevésbbé dühös, mint ama veszély miatt, a melyben negyvenkét ládára való műfogai forognak. Sőt nem tudom, vajjon az ő gyakorlati elméjében e két érzelem egyenlő szerepet játszik-e?

Szóval mindebből az következik, hogy a gonosztevők csapata komolyabb ellenszegülésre talál, mint a milyent várt.

És Weisschnitzerdörfer báró?... Nos hát, a báró a legelkeseredettebb harczosaink közé tartozik. Szinte vért izzad; a heve elragadja; minden pillanatban a lekaszaboltatás veszélyében forog. Több ízben segítségére kellett sietnünk. A sinek felszedése, a vonat megállapodása, a támadás a Gobi-sivatag e részén, az ebből következő késedelem... mindez egyértelmű a gőzös elszalasztásával Tien-Czinben, a lemaradással a hajóról a világ körüli utazás veszélyeztetésével, mindjárt az út első negyedében. Milyen sérelem a germán büszkeségre nézve!

Faruszkiar úr, az én hősöm, - mert nem is nevezhetem máskép - rendkívüli vitézséggel harczol; mindig ott van, a hol leghevesebb a küzdelem és miután a revolverének töltényei elfogytak, a handzsárral verekszik. Meglátszik rajta, hogy azon emberek közé tartozik, a kik már gyakran látták közelről a halált és soha se vonakodtak szembeszállni vele.

Már is több sebesülés történt mind a két részen, sőt talán halottak is vannak azon útasok közt, a kik a pályatesten hevernek. Az én vállamat is horzsolta egy golyó, hanem ezt a csekélységet valóban alig vettem észre.

Tisztelendő Morse Nathaniel nem vélte, hogy egyházi szent hivatása kötelességévé teszi összefont karokkal, tétlenül nézni az eseményeket, sőt inkább olyan ügyesen használja a puskáját, hogy minden bizonynyal nem most volt legelőször dolga fegyverrel. Caterna úrnak a kalapját lőtték keresztül és nem szabad elfelednünk, hogy ez a kalap hosszúszőrű szürke kalap volt, a mely a menyegzői jelmezéhez tartozik. Ugyancsak káromkodott is, mint egy tengerész és sűrűn emlegette a mennydörgős istennyilát, aztán egy jól irányzott lövéssel leterítette azt az ellenfelet, a ki ilyen megbocsáthatatlan módon átlyukasztotta drága kalapját.

Azonban a harcz már körülbelül tíz percz óta folyik, igen nyugtalanító változandósággal. Mind a két részen egyre szaporodik a harczképtelenek száma és a végeredmény még mindig kétséges. Faruszkiar úr, Ghangir és a négy mongol visszavonúlt a drága kincses kocsi felé, a melyet a khinai katonák egy perczre se hagynak el. De kettő vagy három közülök már halálosan megsebesült, a vezénylő tisztet is megölte egy golyó, a mely a fején találta. Hősöm meg is tesz mindent, a mire a legbámulatosabb hősiesség képes, hogy megmentse az Ég Fia kincsét.

Engem nyugtalanítani kezd a harcz huzamos volta. A küzdelemnek kétségkívül nem is lesz vége mindaddig, míg a rablóvezér - egy magas termetű, fekete szakállú férfi, - folyvást a vonat megostromlására fogja serkenteni czinkostársait. Eddig egy lövés sem érte őt, és kétségtelen, hogy a támadók, minden erőfeszítésünk daczára, tért nyernek. Vajjon kénytelenek leszünk-e menedéket keresni a kocsikban, mint egy vár falai mögött, ott eltorlaszolni magunkat és védekezni mindaddig, mig az utolsó is el nem esett közülünk? És ez a pillanat nem késhetik soká, ha nem sikerül feltartóztatnunk a visszavonulást, a melynek előjelei a mi részünkön mutatkozni kezdenek.

A lövések közé most már a nők sikoltásai is vegyülnek. Több khinai asszony félig eszeveszetten szaladgál ide-oda a kocsik tornáczain, noha Bluett Horáczia kisasszony és Caternáné mindent elkövetnek, hogy őket a kocsikban visszatartóztassák. Igaz, hogy már több golyó behatolt a kocsik falaiba, s én a felett tünődöm, vajjon Kinko nem sebesült-e meg a podgyászos kocsijában.

Noltitz őrnagy, a ki épen mellém került, így szólt hozzám:

– Nem jól megy a dolog!

– Bizony nem jól megy, - felelém, - és attól tartok, hogy a lőszerünk elfogy... A gonosztevők vezérét kellene harczképtelenné tennünk... Lőjjön, őrnagy úr...

De a mit mi akartunk megtenni, azt egy másik tette meg ugyanebben a pillanatban.

Ez a másik Faruszkiar úr volt. Miután keresztül tört a támadók sorain, leszorította őket a pályatestről, daczára az ellene irányzott lövéseknek... Most ott állt a rablóvezérrel szemközt, - fölemelte a karját... és a handzsárját beledöfte az ellenfele mellébe.

A rablócsapat azonnal megfutamodott; még a halottait és sebesültjeit is a helyszínen hagyta. Némelyek a síkság felé szaladtak, mások a bozótok közé menekültek. Mire való lett volna őket üldözőbe venni, miután a harcz a mi javunkra dőlt el?... És, merem mondani, Faruszkiar bámulatos hősiessége nélkül nem tudom, maradt volna-e közülünk életben csak egyetlen egy is, hogy ezt a történetet elbeszélhesse!

Azonban a rabló vezér még nem halt meg, noha a vér patakzott a melléből...

És ekkor szemtanui voltunk egy olyan jelenetnek, a melyet soha se fogok elfeledni, - oly jelenetnek, a mely teljesen megfelelt a szereplők egyéniségének. A rablóvezér térdre bukott; egyik kezét magasra emeli, a másikkal a földre támaszkodik.

Faruszkiar uraság előtte áll, magasan felegyenesedve.

Egyszerre a rablóvezér egy végső erőfeszitéssel felemelkedik, karja az ellenfelét fenyegeti... a szeme közé tekint...

Faruszkiar egy utolsó handzsárdöféssel keresztül szúrja a szívét. Aztán hátrafordúl és orosz nyelven, teljesen nyugodt hangon így szól:

– Ki-Csang meghalt; így veszszenek el mindazok, a kik fegyvert ragadnak az Ég Fia ellen!